Connect with us

Kerítésen innen

Most kapaszkodjon! Az egészségügyi dolgozókat hozzájárulásuk nélkül is lehallgathatják! És Önt?

Megosztás

A lényeg: a lehető legtöbb ember éljen rettegésben, hiszen aki fél -okkal, vagy ok nélkül- az befolyásolható, irányítható, rávehető mindenre, amit a regnáló nem szégyell. És mint tudjuk, sok minden elmondható a Fideszről, de, hogy skrupulusaik lennének, ha az érdekérvényesítésükről van szó, na, azt nem.

A NER útja a fasiszta közoktatáshoz
Megosztás

A lényeg: a lehető legtöbb ember éljen rettegésben, hiszen aki fél -okkal, vagy ok nélkül- az befolyásolható, irányítható, rávehető mindenre, amit a regnáló nem szégyell. És mint tudjuk, sok minden elmondható a Fideszről, de, hogy skrupulusaik lennének, ha az érdekérvényesítésükről van szó, na, azt nem.

Az egészségügyist a NER is húzza….

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője azt követően fordult az írásbeli választ igénylő kérdéssel Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy egészségügyi dolgozókkal úgynevezett megbízhatósági vizsgálattal kapcsolatos beleegyező nyilatkozatot akartak aláíratni a munkáltatóik.

Később kiderült, tévedéséből küldte ki

az Országos Kórházi Főigazgatóság azt a levelet, amely szerint az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény alá tartozóknak bele kell egyezniük a vizsgálatba, ellenkező esetben elvesztik állásukat.

A Magyar Orvosi Kamara a honlapján tudatta, Farkas László dandártábornok, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) főigazgatója szerint

ilyen előírás nincs, nem is lesz.

Hanem?

A belügyi államtitkár két mondatban elmagyarázta, hogy miben hibázott az Országos Kórház Főigazgatóság, és miért nem nyugodhatnak meg mégsem az aggódó egészségügyi dolgozók. Kontrát Károly most azt válaszolta Szabó Tímeának, hogy a Rendőrségről szóló törvény 2021. január 1-jétől hatályos módosítása alapján az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állók megbízhatósági vizsgálat alá vonhatók.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény alapján ehhez nem szükséges hozzájáruló nyilatkozat aláírás.

Ez azt jelenti, hogy az egészségügyi dolgozókat hozzájárulásuk nélkül is ellenőrizheti az NVSZ.

Forrás

 

egészségügyi

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. gina

    2021.05.07 16:38 at 16:38

    Ezt a kormányt és fidesz bandát el kell kergetni ahová gondolom, ez nekik demokrácia, agyhalott banda

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük