Connect with us

Bulvár

Menjen maga a jó büdös p…ába, mi itt jót akarunk magának – Trágár csalók próbálkoztak a Karthago frontemberénél

Megosztás

A csütörtöki tanulságos eset Szigeti Ferenccel, a Karthago zenekar vezetőjével esett meg. A trükk, amivel a bankszámkáján lévő pénzétől akarták megszabadítani hasonlít az eddig ismertekhez, ennek ellenére nem árt minél többször hangsúlyozni, hogy figyeljünk értékeinkre, mert a helyzet fokozódik.

Megosztás

A csütörtöki tanulságos eset Szigeti Ferenccel, a Karthago zenekar vezetőjével esett meg. A trükk, amivel a bankszámkáján lévő pénzétől akarták megszabadítani hasonlít az eddig ismertekhez, ennek ellenére nem árt minél többször hangsúlyozni, hogy figyeljünk értékeinkre, mert a helyzet fokozódik.

Telefonos „kéregetés”: a hívó csak segíteni akar

Újabb pénzlehúzási kísérletet eszeltek ki a csalók, akik most az OTP nevével visszaélve próbálkoznak több helyütt. Szerencsére Szigeti Ferenc „észnél volt”, így sikerült meghiusítania a lopást, sőt, még ki is hozta a próbálkozót a béketűrésből. Az esetről beszámolt közösségi oldalán:

„Reggel kilenc óra. Cseng a telefon, kissé fura férfihang:

– Jónapot, az OTP biztonságtechnikai szolgálattól keresem, Szigeti Ferenc? – Mondom: igen. –
– Az Ön számlájáról történt ma reggel egy átutalási kísérlet, amit mi egyelőre elutasítottunk. Ön indított egy 34 ezer forintos átutalást ma? –
– Mondom: nem. –
– Akkor csalás gyanúja merült fel, ezt most mi szerencsére elfogtuk, de kérem, azonosítsa magát. –
– Erre én: az előbb felhívott és tudta a nevem. Még mire van szükség?
– Kérem adja meg a jelenlegi számlaegyenlegét. –
– Én: erre miért van szükség? Ha ön az OTP-ből hívott, nyilván látja az egyenlegemet is, nemde?? –
– Ő, kissé idegesebben: – nézze ne vitatkozzon, nekem be kell magát azonosítsam! Mondja már az egyenlegét! –
– Én, pikírten: melyik számlám egyenlegét? Négy van….
– Ő zavartan: akkor mindegyikét! –
– Én: ugye most viccel?! Azzal hívott fel, hogy csalás történt „majdnem” a számlámon. Akkor ön hogyan nem látja az egyenleget? (Hallom, hogy fújtat és gondolkodik, kis szünet, majd:)
– – Jó, akkor kezdje el bediktálni a kártyája első oldalán a számokat, de pontosan ám!
– – Én: nocsak, már erre is szükség van? Ön nem a bank biztonsági szolgálatán van jelenleg? Még be sem mutatkozott…-
Erre ő, már ordítva: – menjen maga a jó büdös p…ába, mi itt jót akarunk magának, megmentettük egy nagy csalástól és maga meg itt akadékoskodik?! Menjen a büdös francba!
– Én: hát ez nem jött be… még valami? ? –
– Ő: barom állat! És lecsapja.

A telefonszáma: 36-1-2091… a teljes száma megvan. Úgyhogy legyetek óvatosak, gondolom nem csak engem hívtak. Eszetekbe se jusson bármit megosztani ezekkel!

A hozzászólásokból…

„A rendőrségnek át lehet adni a telefonszámot. Pusztuljon a férgese…”

„Engem is hívott ma reggel.vége..1261..csak egy női hang. Nem merültem bele a beszélgetésbe, mert nincs is náluk számlám..”

„Ma két bank , meg a Netfliox küldött e-mailt, hogy jelentkezzek be újra, csak az a baj,hogy nincs is ott számlám, a Netflix meg már igazolt… Nagyon ráérnek, és nem értem, miért nem tesz valamit a Bank ezek ellen…Van, aki nem olyan óvatos, mint Te”

„Jó, hogy résen voltál. A fiamat a múlt héten hívták a kávézója számlája miatt.. A csávó pechjére a fiam ugyanannál a banknál is dolgozik, ahol a számla van. Úgyhogy arra a kérdésre, hogy mit is mondtál, hogy hívnak, mert furcsa mód nem hinném, hogy kollegák vagyunk, lecsapta a telefont.”

„Szinte felesleges bejelenteni az Otp-nek, vagy a rendőrségnek, mert évek óta olyan simán megy ez a csalás biznisz, mintha a közös leányvállalatuk csinálná.”

„Páromat hívtàk ugyan ezzel a szöveggel, kihangosította. Kezdi a nő, hogy egy 67 ezres utalást indítottak a számlájáról, ami a banknak gyanús lett. Ön volt az?? Bólintok neki, hogy igen ő. Mondja is a nőnek igen én voltam. Nagy hallgatás. Majd annyi, akkor jó viszont hallásra.”

„Valamelyik nap egy braziliai ismerősöm írt, hogy tudok igényelni 30000 eurót. Mivel becsületesnek ismertem meg ezért felvettem a céggel a kapcsolatot, ahol a Facebook jelszavamat akarták, aztán meg 2000 eurót előre, adóra, meg szállításra. Nyilván feltörték az ismerősöm oldalát.”

Szerző