Sorting by

×

Na minek a hűlt helye van “a várossá duzzadt faluban”, Pécelen? – Ha 200 közmillióra gondolt, akkor bingó!

Saccoljunk, hány korrupció-gyanús esetre derül fény “kerítésen belül” naponta! Erről a legavatottabban Hadházy Ákos tudna pontos számokkal előrukkolni, aki évek óta kutatja, hol, mennyivel károsítottak meg minket -vagy olykor az Európai Unió többi országának kisembereit- a “tudjukkik”. Íme a szombati termés..., ezúttal a Pest megyei Pécelről.

Ez nem egy szellemkastély, hanem – elvileg – az új orvosi rendelő Pécelen…

A 200 milliós beruházást kivételesen nem az EU állta, hanem a Belügyminisztérium, tehát Önök, magyar adófizetők.

2018-ban kezdték építeni, de már 2019-ben szerződést bontottak a kivitelezővel

Az akkori városvezetés ugyan papíron független volt, de a helyiek szerint valójában a Fidesz emberei voltak, és ugyanolyan módszerekkel is dolgoztak,

a rendelőből is alkotmányos költséget akartak kivenni.

Ez persze nem bizonyítható, csak az, hogy minőségi problémákra hivatkozva szerződést bontottak, a félrecsúszott beruházást pedig – nyilván a közben horribilisen megnőtt árak és az önkormányzatok kivéreztetése miatt – az új vezetés sem tudta helyretenni.

Az orvosi rendelő helyett pedig egyelőre csak egy szellemkastélynak örülhetnek a péceliek.

A helyiek szerint….

“Katasztrófa ami Pécelen van, ez egy várossá duzzadt falu. Ma már nem költöznék ide, hol víz nincs, hol áram. A meglevő orvosi rendelőt kinőtte a város, ezért kellett volna még egy, amiből az lett ami fotón látszik. Ha szakorvosra van szükséged, na, ilyet itt nem találsz – annak ellenére, hogy már több mint 16000 embe”
r lakóhelye Pécel -. 16 éve költöztünk ide, akkor még a szemközti domboldal tiszta zöld volt, erdős rész volt, ma már ott is, mint mindenhol máshol Pécelen lakóparkok tömkelege keletkezett.”

“Ezt meg lehet tenni,törvényesen mindenféle számonkérés,nélkül!!Politikai hova tartozásstól függetlenül semilyen következménye nincsen a pénz lopásnak! Ja de online pénztárgép az kell minden egyes kereskedelmi szolgáltatónak….Az állam felügyeli a bevételed minden egyes csörgő forintját,de ők pofátlanul lophatnak csalhatnak!”

“Nagyon “kellemes” ezt látni a városunkról. 🙁 Pécel egy kb. 18 ezer lakósúvá duzzadt város. Már csurig vagyunk. Már a szántóföldeken és az erdőkbe, a dombokon is lakóparkok vannak. De SZAKORVOSI RENDELŐ MÉG MINDIG NINCS! A várost a vasút két részre szeli, az északi és a déli oldalra. A déli oldalon van posta, bankautomata, üzletek, piac, ott a háziorvosi rendelő és ott van 3 db patika is + BKK busz a 169E. Ellenben az északi oldalon sem bankautomata, sem piac, se posta, sem patika, de ide még a BKK busz sem jár át és ugyebár orvosi rendelő sincs még mindig. És az északi oldal lakossága kb. a város fele!!!!!!! Ja, és járdák a lakóparkokban sehol nincsenek, az úttesten közlekedünk, csapadékvíz elvezetés nulla (most a Csatáriba végre megcsinálják de a másik városrészben nincs) Katasztrófa! Én azt mondom, hogy ide már ne jöjjön senki lakni!!!!!!!”

“Tökéletes orvosi rendelő lehetne, Frankenstein módra – az a fajta, amit a filmekben mindig éjszaka mutatnak, miközben villámok csapkodnak fölötte, odabent pedig az őrült sebész emberi darabokból összevarr egy kormánypárti szavazót.”

“Joggal merul fel a kérdés , hová fordulhatnak a péceliek állandó orvosi segítségért ?”

“Ez még baromi messze van a befejezéstől. Még a szerkezetkésztől is. Nem tudom mennyit tapsoltak el rá, de ahhoz, hogy ez rendezett körülmények között, tisztán, jól felszerelve megnyisson mint orvosi rendelő, még rengeteg lóvé kell. Bár látványos, hogy kinőtt a földből “valami” (minden építkezés eleje az), de ez a projekt kb. csak a 10%-ánál tart. ”

“Én ezt nem értem, hogy miért nem érdekli a Fideszeseket az ilyen dolgok. Hogy lehetünk ennyire hülyék?”

A közelmúlt “terméséből...”

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.