Connect with us

Kerítésen innen

Ők kaptak állami kitüntetést március 15-e alkalmából

Ők kaptak állami kitüntetést március 15-e alkalmából
Megosztás

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár állami elismeréseket adott át március 15-e alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön.

A Kossuth-nagydíjat idén Eötvös Péter kapta.

A Magyar Szent István Renddel kitüntetett, Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus a különféle hangszeres műfajok mellett az operairodalmat is kiemelkedő alkotásokkal gazdagító művészete, a magyar klasszikus zene nemzetközi rangját növelő és a kortárs zene tolmácsolása terén is példaadó karmesteri tevékenysége, korszakos jelentőségű életműve elismeréseként vehette át a díjat – írja az MTI.

Magyar Érdemrend Tisztikereszt és Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetéseket vehetett át:

  • DR. BATA-CSÖRGŐ ZSUZSANNA orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának igazgatóhelyettese,
  • BISZAK SÁNDOR, az Arcanum Adatbázis Kft. ügyvezető igazgatója,
  • DR. BUDA JÓZSEF orvos, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa,
  • DR. CSUTAK ADRIENNE szemész szakorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Klinikai Központja Szemészeti Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár, a Magyar Szemorvostársaság főtitkára,
  • DR. DÉR ANDRÁS okleveles fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Kutatási Hálózat Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója,
  • DR. FERDINANDY PÉTER orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese, Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének igazgatója, egyetemi tanár, a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság elnöke,
  • GUTTMAN ANDRÁS okleveles vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Bio-nanotechnológiai és Műszaki Kémiai Kutatóintézete Horváth Csaba Elválasztástudományi Laboratóriumának vezetője,
  • DR. HÓRVÖLGYI ZOLTÁN okleveles vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszéke Kolloidkémiai Csoportjának vezetője,
  • KŐRÖSI ORSOLYA kulturális menedzser, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Nonprofit Kft. alapító ügyvezetője,
  • DR. KRASZNAHORKAY ATTILA JÁNOS fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Kutatási Hálózat Atommagkutató Intézete Kísérleti Magfizikai Osztályának vezetője, tudományos tanácsadó, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára, az Academia Europea tagja,
  • DR. MOLNÁR ZSOLT botanikus, etnoökológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója,
  • DR. MÜLLER VERONIKA pulmonológus, klinikai onkológus, infektológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Pulmonológiai Klinikájának igazgatója,
  • DR. SZABÓ CSABA, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója,
  • DR. VÉKEY KÁROLY ZOLTÁN vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Kutatási Hálózat Természettudományi Kutatóközpontja Szerves Kémiai Intézetének professor emeritusa, a Magyar Kémikusok Egyesülete Tömegspektrometriai Társaságának elnöke.

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

  • ANDROSITS BEÁTA MÁRIA, a Magyar Kémikusok Egyesületének nyugalmazott ügyvezető igazgatója,
  • DR. BÁCS ZOLTÁN okleveles agrármérnök, közgazdász, a Debreceni Egyetem kancellárja, Gazdaságtudományi Kara Számviteli és Pénzügyi Intézetének igazgatója, egyetemi tanár,
  • BARTA DÓRA Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Kecskeméti City Balett, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház balett tagozatának vezetője, a Hírös Agóra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,
  • DR. BARTHA KÁROLY klinikai főorvos, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának volt dékánhelyettese, egyetemi docense, a Magyar Preventív Fogászati Társaság alapító elnöke,
  • BERZEVICZY-FEHÉR JÁNOSNÉ hímző és viseletkészítő népi iparművész, a népművészet mestere,
  • BERZSENYI KRISZTINA jelmez- és díszlettervező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének oktatója,
  • BICZÓ PIROSKA régész, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa,
  • DR. CHOI IN SU, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense,
  • DR. CSEH GERGŐ BENDEGÚZ történész, levéltáros, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, levéltári vezető szakfelügyelő, a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa elnöke,
  • DR. CSURGAI HORVÁTH JÓZSEF főlevéltáros, a székesfehérvári Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, a Kodolányi János Egyetem Nemzetközi Tanulmányok és Történelem Tanszékének főiskolai tanára,
  • ÉLTETŐ JÓZSEF költő, szerkesztő, dramaturg, műfordító,
  • DR. ERDÉSZ ÁDÁM ISTVÁN történész, levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltárának nyugalmazott igazgatója,
  • DR. FEHÉRVÖLGYI BEÁTA közgazdász, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, az Innovációmenedzsment Tanszék egyetemi docense,
  • DR. FORRAI-WERLING MÁRTA okleveles közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Szak- és Továbbképző Központjának igazgatója,
  • GÓCSÁNÉ DR. MÓRÓ CSILLA BEATRIX történész, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár tápiószelei Blaskovich Múzeumának nyugalmazott igazgatója,
  • HALKÓNÉ DR. RUDOLF ÉVA, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja,
  • KALÓNÉ SZŰCS ERZSÉBET, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem oktatási főigazgatója,
  • KÉKEDI LÁSZLÓ VILMOS népi iparművész, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kisgyőr község polgármestere,
  • DR. KENYERES ISTVÁN történész, főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke, címzetes egyetemi tanár,
  • DR. KOVÁCS BÉLA RÓBERT okleveles vegyész, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Élelmiszertudományi Intézetének vezetője, egyetemi tanár,
  • LAKATOS MIHÁLY József Attila-díjas költő, író, műfordító,
  • LENK GÉZA GYÖRGY közgazdász, az OTP Bank Nyrt. nyugalmazott vezérigazgató-helyettese,
  • MÉSZÁROS MÁRTA, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok és Alumni Központjának vezetője,
  • NAGY ERIKA, a Magyar Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa,
  • ŐRSI FERENC ipari formatervező,
  • DR. PARIPÁS BÉLA, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara Fizikai és Elektrotechnikai Intézetének volt vezetője, egyetemi tanára,
  • PHILIPP FRIGYES Kós Károly-díjas építész, címzetes egyetemi docens, a Pest Vármegyei Építész Kamara elnöke, Kismaros főépítésze, Vác, Hatvan és Esztergom volt főépítésze, az Országos Főépítészi Kollégium volt elnöke,
  • PINDROCH CSABA Jászai Mari-díjas színművész,
  • DR. SCHWARCZ ATTILA idegsebész, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Klinikai Központja Idegsebészeti Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár,
  • TORONYKŐY ATTILA, a Magyar Állami Operaház rendezője,
  • DR. TÖRŐCSIKNÉ DR. GÖRÖG MÁRTA jogász, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja és Civilisztikai Tudományok Intézetének intézetvezető egyetemi tanára,
  • VAKLER LAJOS újságíró, a Fehérvár Médiacentrum munkatársa,
  • VEISZ OTTÓ BÁLINT agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpontja Mezőgazdasági Intézetének volt igazgatója, kutatóprofesszora, a Pannon Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Széchenyi István Egyetem tiszteletbeli doktora,
  • DR. VIDA ROLLAND okleveles informatikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének egyetemi docense, High Speed Networks kutatólaboratóriumának vezetője.

Magyarország Kiváló Művésze díjat vehetett át:

  • BÁN JÁNOS Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Katona József Színház színművésze,
  • GRÁF ZSUZSANNA Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének oktatója, a Városmajori Gimnázium zenei tagozata és az Angelica Leánykar alapítója és vezetője,
  • HARIS LÁSZLÓ Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
  • MÉSZÖLY KATALIN Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja,
  • PÁL ISTVÁN „SZALONNA” Liszt Ferenc-díjas népzenész, érdemes művész, a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes főigazgató-helyettese, művészeti vezetője, a Szalonna és Bandája zenekar művészeti vezetője,
  • VOITH ÁGI Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a József Attila Színház örökös tagja.

Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült:

  • BEREZNAI PÉTER Munkácsy Mihály-díjas képzőművész,
  • BINDER KÁROLY DLA Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének egyetemi tanára,
  • BUDAINÉ KÓSA KLÁRA keramikus népművész, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
  • FERENCZI GYÖRGY Máté Péter-díjas előadóművész, a Rackajam vezetője,
  • HEFKÓ MIHÁLY DLA Ybl Miklós- és Ferenczy Noémi-díjas belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Budapesti Metropolitan Egyetem Építészet és Design Tanszék főiskolai docense,
  • JOVIÁN GYÖRGY Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
  • KASSAI ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
  • KUN ÉVA Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész,
  • LAJKÓ FÉLIX Liszt Ferenc-díjas hegedű- és citeraművész,
  • LŐTE ATTILA Jászai Mari-díjas színművész,
  • MÁGA ZOLTÁN Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,

Budapest, 2024. március 14. Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár és Csák János kulturális és innovációs miniszter (k) a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Magyarország Érdemes Művésze díjat ad át Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművésznek a Pesti Vigadóban MTI/Lakatos Péter

  • MOUSSA AHMED Harangozó Gyula-díjas táncművész, az Urban Verbunk Társulat művészeti igazgatója,
  • PÁNDY PIROSKA Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Madách Színház művésze,
  • TÓKOS ATTILA Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus,
  • VÁRNAGY ANDREA Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Zenevarázslat program alapítója, vezetője.

Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült:

  • FARKAS WELLMANN ENDRE József Attila-díjas költő, a Magyar PEN Club alelnöke, a „helyőrség.ma” kortárs irodalmi és művészeti portál főszerkesztője,
  • GYŐRFFY ÁKOS József Attila-díjas költő, esszéíró, a Magyar Írószövetség Választmányának tagja,
  • SZÁLINGER BALÁZS József Attila-díjas költő.

Szerző