Kerítésen innen
Mit érdemel az államtitkár, aki homlokegyenest mást mond, mint az igazság? – A nemzeti napelemtámogatás-ügy visszássága
Feltehetően Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára nem úgy kelt fel a minap egyik reggel, hogy kiáll a sajtó munkatársai elé és merőben másról tájékoztatja őket és ezzel együtt a munkaadóit, vagyis a közt, mint a valóság, ha erre nem kap „felülről” ukázt. Az más kérdés, hogy hajlandóságot mindenképpen mutatott a feladat kivitelezésére…..
Feltehetően Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára nem úgy kelt fel a minap egyik reggel, hogy kiáll a sajtó munkatársai elé és merőben másról tájékoztatja őket és ezzel együtt a munkaadóit, vagyis a közt, mint a valóság, ha erre nem kap „felülről” ukázt. Az más kérdés, hogy hajlandóságot mindenképpen mutatott a feladat kivitelezésére…..
Szia Uram, akarsz napelemet? Akkor kapsz rá pénzt! Szóban, mindenképpen…..
Aki beadta Önök közül a kormány által meghirdetett napelem-pályázatot, az megtapasztalhatta, hogy egyelőre pénz az ablakban. Ehhez képest Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára szeptember 6-án sajtótájékoztatót tartott, és ezen nagy bejelentést tett:
november végétől ismét megnyitják a pályázati lehetőségeket a lakossági napelemes programban. Az új pályázat ugyanazokkal a feltételekkel fog futni, mint a tavaly decemberi, tehát azok, akiknek éves bruttó átlagjövedelme 4 millió 850 ezer forint alatt van, száz százalékos támogatást kaphatnak napelemek telepítésére, illetve komplex napelemes fűtési rendszerek telepítésére. Előbbi esetben 2,9, utóbbi esetben 11,3 millió forintos támogatást lehet – és lehetett az előző körben is elnyerni.
Ez remek hír a jelenlegi „energiavészhelyzetben”, vagy….?
Végig is járta a magyar sajtót a bejelentés híre, az első körről lemaradtak közül biztosan sokan el is gondolkoztak rajta, hogy most esetleg pályázzanak. Az államtitkár azt is megemlítette, hogy
a tavaly megnyitott első körben 43 ezer beadott pályázatot kellett értékelni, és jól haladnak ezek feldolgozásával: már 21 800 támogatói döntést hoztak, mintegy 89 milliárd forintnyi összeget kiutaltak, ezeknek a projekteknek a megvalósítása már elkezdődött.
Ennek kapcsán azt is hozzátette, hogy ezek a pályázatok most fognak beérni, és a mostani téli időszakban már csökkenteni tudják a hazai háztartások földgázkitettségét. Steiner Attila azt is kimondta, hogy
„ez minden idők legsikeresebb klímavédelmi és ellátásbiztonsági pályázata”.
Ehhez képest….
Ha megnézzük a kormányzati összesítő oldalt a pályázatról, akkor azt láthatjuk, hogy a legutolsó, szeptember 12-i frissítés szerint kicsit más számok láthatók az RRF 6.2 néven futó napelemes pályázatok mellett.
Az látszik, hogy 89 milliárd forint helyett egészen pontosan 0, azaz nulla forintot utalt ki a kormány a pályázóknak.
Hungarikum, amikor a kudarc = a sikerrel…..
Ehhez képest már csak részletkérdés, hogy támogatói döntés is csak 71,190 milliárdról született, tehát a 89 milliárdos összegről sem tudjuk, honnan került elő.
Azt a kijelentést, miszerint „jól haladnak” a pályázatok feldolgozásával, árnyalja egy kicsit, hogy március végére ígérték ezek feldolgozását, a folyamat pedig még mindig zajlik.
Arról nem is beszélve….
Ha a közért-pénztárnál tapasztaltakból indulunk ki, akkor egyértelmű, hogy az a pénz, ami fél éve még fedezte volna a napelem-beszerzés és a felszerelés költségét, az ma hányad részére elég!
További részletekért kattintson az mfor.hu oldalra.
- Kis pécsi fanyalgó – Mesepark a MecsekenMegosztás Pécs egyik legszebb helyén, a Mecseken megnyitott az egykori vidámpark utóda: a mesepark. Aki akár mostanában, akár régebben járt arra igazolhatja, hogy a környezet csodálatosan szép. Az a fránya fekete gén! A közösségi oldalon a nyitásról hírt adó poszt alatt elsőként jelent meg a Magyarországra olyan jellemző fanyalgó komment, amelyek írója még nem is… További információ: Kis pécsi fanyalgó – Mesepark a Mecseken
- Elstartolt az érettségi, eddig ezt lehet tudni rólaMegosztás Megkezdődött hétfő reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli érettségi vizsga, utóbbiból csak középszintű vizsga tehető – közölte az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt. Mit kell tudni középszinten A tájékoztatás szerint magyar nyelv és irodalomból középszinten 1146 helyszínen 73 472, emelt szinten 57 helyszínen 2066 vizsgázó tesz érettségit, amely… További információ: Elstartolt az érettségi, eddig ezt lehet tudni róla
- Hurrá van érettségijük (bár olykor nem látszik rajtuk)Megosztás Akár hiszi, akár nem Orbán Viktornak és csapatának sikerült, van érettségijük. Erről biztosítja a most érettségizőket a maga bumfordi módján a magyar miniszterelnök. Miért éppen ezt venné komolyan? Orbán Viktor miniszterelnök ahogy máskor úgy most sem képes átélni mások gondjait, talán ez az oka, hogy alig titkolt lekezeléssel humorkodik az elkövetkező időszakba életük fontos… További információ: Hurrá van érettségijük (bár olykor nem látszik rajtuk)
- Marad a jó idő, hiába riogatnak egyesekMegosztás Apró szél és eső várható, de a gyönyörű, jó idő azért még marad, egyelőre nincs mitől tartani, nem tér vissza a szürkeség. Indul a hét Hétfőn is nagyrészt napos időre számíthatunk, de északon, északkeleten, a határszélen a délutáni órákban elvétve kialakulhatnak helyi záporok, zivatarok. Sokfelé megerősödik a DNY-i szél. Éjszaka északnyugat felől egy hidegfront… További információ: Marad a jó idő, hiába riogatnak egyesek
- Lecsengés: Anyánk napi kávézás – Szerencse, hogy vannak nem csak a választhatók, de a választók isMegosztás Az anyák napja „tiszteletáradata”, aminek akár egy apró részével is alighanem beérnék az édesanyák, lassan lecsengés életünk legfontosabb asszonyai vissza süllyednek a szürke hétköznapokba, sajnos. Talán az utolsó pillanatát örökítette meg az ünnepnek Tarjányi Péter író biztonságpolitikai szakértő. Elmondok egy történetet. Kicsit érzelgős, de igaz… Tegnap Anyák napja volt és egy férfi mivel egész… További információ: Lecsengés: Anyánk napi kávézás – Szerencse, hogy vannak nem csak a választhatók, de a választók is