Connect with us

Bulvár

Csürötök a horoszkóp szerint, mert mi soha nem mondunk csütörtököt – Ha az ember gondolkodik valamin, még nem jelenti feltétlenül, hogy érti is azt

Megosztás

Így látja a nap fő motívumát a horoszkóp: lehet, hogy mostanság úgy érzi nem értékelik kellőképpen, és a támogató szavak, segítség is hiányzik az életéből. Irányítsa a figyelmét önmagára, legyen tisztában az értékeivel, azzal, hogy igenis erős és meg fogja látni, hogy az élet igazolja majd önt.

Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Így látja a nap fő motívumát a horoszkóp: lehet, hogy mostanság úgy érzi nem értékelik kellőképpen, és a támogató szavak, segítség is hiányzik az életéből. Irányítsa a figyelmét önmagára, legyen tisztában az értékeivel, azzal, hogy igenis erős és meg fogja látni, hogy az élet igazolja majd önt.

Kos

Ma komolyan kikezdhetik sajátos értékrendjét és igazságérzetét, kedves Kos, ami igencsak felbosszanthatja. Ne féljen felemelni hangját, ha kell, az igazságtalanság ellen, hiszen pont az ilyen hozzáállásának köszönheti a többiekénél nagyobb szabadságát, függetlenségét. Védje meg ma mindazt, amit elért és harcoljon igazáért! Ne próbáljon meg elmenekülni a gondok elől. Vegye fel a harcot, és oldja meg a problémákat tárgyalásos alapon. Az ésszerű érvelését mindenki el fogja majd fogadni, azonban fontos, hogy mindkét oldal érdekeit is figyelembe vegye, mert csakis úgy működhet a dolog.
Ne legyen önző és ne csak önmagára gondoljon. Vigye el a párját vacsorázni, vagy hívja meg a barátait egy italra. Próbáljon meg mások kedvében járni.
Ügyeljen arra, hogy ne hanyagolja el a közeli hozzátartozóit, szakítson rájuk is időt, hiszen csakis így tarthatja fenn az önök között lévő erős köteléket.
A külvilág felé ön azt közvetíti, hogy minden a legnagyobb rendben van, de ez nem igaz. Ne csapja be magát, inkább tegyen ellene.

Bika

Ma alaposan ellenőrizzen minden önhöz befutó információt, különösen, melyek pénzügyekkel, vagy karrierjével kapcsolatosak, ugyanis ezek közül némelyek meglehetősen pontatlanok, esetleg tévesek lehetnek. Még, ha tovább is tart, menjen biztosra! Mivel folyamatosan arra kényszerül, hogy megvédje magát a különböző élethelyzetekben, ezért ha belegondol ön sem állíthatja magáról, hogy olyan ártatlan, mint a ma született bárány. Először, mindig vegye számba a saját „bűneit”, vonja le a konzekvenciákat, mielőtt másokról alkotna véleményt, vagy vitát folytatna velük.
Használja ki minél jobban ezt a napot és szánjon belőle időt a családjára is. Remekül fog szórakozni a körükben és egy kicsit ki is kapcsolódhat.
Ne alázkodjon meg mások előtt és ne hagyja, hogy kibabráljanak önnel. Álljon ki a saját véleménye mellett.
Kapcsolódjon ki és pihenjen sokat. Olvasson egy könyvet vagy nézzen meg egy mozifilmet, tanácsolja a horoszkóp.

Ikrek

Ma finanszírozási gondokkal kellhet szembenéznie, kedves Ikrek, s ez meglehetősen nagy kellemetlenségeket okozhat önnek. Ha így állna a helyzet, ne szomorkodjon, inkább lásson kihívást szorult helyzetében, akkor a megoldást is könnyebb lesz megtalálni. Meglehet, hogy mostanság úgy érzi nem értékelik kellőképpen, és a támogató szavak, segítség is hiányzik az életéből. Irányítsa a figyelmét önmagára, legyen tisztában az értékeivel, azzal, hogy igenis erős és meg fogja látni, hogy az élet igazolja majd önt.
Bővítse az ismerősei és a barátai körét. Ha buliba invitálják, akkor fogadja el a maghívást. Mindig jól jön az embernek, ha új kapcsolatokkal bővítheti az ismeretségi körét. Még az is lehet, hogy rálel a lelki társára közöttük. A megszokott feladatai már nem okoznak örömet önnek, és nem is igazán kötik le a figyelmét, ezért próbáljon meg egy kis kreativitást vinni a munkahelyi tevékenységeibe. Még az is lehet, hogy a főnök felfigyel majd önre. A szellemi-és a testi erőnlét szorosan összefügg egymással. Pihenjen eleget és a gyakorlatok is jobban fognak menni.

Rák

Ma kifejezetten kaotikus napja lehet, kedves Rák, akár dolgozik ma, akár nem. Bár a káosz elszabadulásának nem ön az okozója, mégis meglehet, hogy önnek kellhet helyrehoznia mindent, ami nagyon fárasztó lehet. Tegye meg, amit tud a jó ügy érdekében, aztán este felejtse el a mai nap történteket, s igyekezzen kipihenni magát. Tartsa mindig észben, hogy az, ha az ember gondolkodik valamin, nem feltétlenül jelenti, hogy érti is azt. Belebonyolódni úgy egy konfliktusba, ha hiányosak az információi nem a legjobb ötlet, hiszen később még problémája származhat belőle. Az a legjobb ha kimarad az ilyen helyzetekből.
Nem igazán intim hangulatban mostanság magát, de ne kell emiatt hibáztatnia magát. Rövidesen megváltozik a kedve és eltölthet egy kellemes, bensőséges esetét a párjával.
Nem mindig lehet jó napja az embernek. Ne csüggedjen, ha nem pont úgy alakultak a tervei, ahogyan azt ön elképzelte. Ön mostanság eléggé hangulatember. Fontolja meg, hogy talán érdemes lenne egy kis rendszerességet csempészni az életébe- tanácsolja a horoszkóp.

Szerző

Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük