Bulvár
Egy anya őszinte vallomása, ami futótűzként söpört végig a neten: a szülés után zátonyra futott a házasságom…
Szülés után a nőknek számtalan dologgal kell megbirkózniuk. Az újszülött iránti aggodalom, a testi változások, a fáradtság és a kialvatlanság sok fizikai és lelkierőt kivesznek egy nőből. Ebben az időszakban a férjtől jövő támogatás kulcsfontosságú, és ha ez elmarad, az igazi megrázkódtatásként éri az újdonsült édesanyát – írja a tudasfaja.com.
Szülés után a nőknek számtalan dologgal kell megbirkózniuk. Az újszülött iránti aggodalom, a testi változások, a fáradtság és a kialvatlanság sok fizikai és lelkierőt kivesznek egy nőből. Ebben az időszakban a férjtől jövő támogatás kulcsfontosságú, és ha ez elmarad, az igazi megrázkódtatásként éri az újdonsült édesanyát – írja a tudasfaja.com.
Ha egy pár nem tudja egymást kiegészíteni ebben a csodálatos, de rendkívül megterhelő élethelyzetben, az akár a kapcsolat tönkremeneteléhez is vezethet. Hasonló a történet annak a hölgynek az esetében is, aki egy népszerű anyablogot vezet, és Facebook bejegyzésében saját tapasztalatait osztotta meg követőivel, melynek kapcsán bizony sokan magukra ismertek.
Íme, az anyuka levele:
„Rengeteg üzenetet kapok azzal kapcsolatban, hogy milyen segítőkész a férjem. Sokan azt mondják, igazi álompár vagyunk. De az igazság az, hogy a gyermekünk születése után a kapcsolatunk majdnem tönkrement. Őszintén szólva el tudom látni a napi feladataimat. Amit nagyon nehezen kezelek, azok az igazságtalan életkörülmények, melyek szinte mindig bekövetkeznek egy gyerek születése után. Egyáltalán nem vagyok férfigyűlölő, és nem teregetem ki a szennyesem, amikor valaki felszólal egy régi rendszer ellen, amelyik az egyik nem számára sokszor kényelmes, míg a másiknak kedvezőtlen.
Ahogy a babánk megszületett, szinte nyűg lett a társaságom. Elmenni velem valahová problémás dolog lett, a babát megfogni pár percre pedig szívesség! Onnan, hogy „mindenhová együtt megyünk”, eljutottunk odáig, hogy külön töltöttük a karácsonyt.
Magányos vagyok
Reggel hatkor kelek a babával, és már este nyolckor ágyba dőlök a kimerültségtől. Ez a helyzet, ha csecsemője van az embernek. Minden szabadidődet felélik, és közben mégis azt érzed, hogy nagyon egyedül vagy. Sértettséget érzek. Egész reggel mosok, miközben a drága férjem még bőven alszik. És ez nem egyszeri alkalom, minden reggel így telik! Az egyik ilyen reggel elárasztottam a fürdőszobát. Fél órán keresztül mostam fel, letettem a babám, közben csináltam magamnak egy kis reggelit, végigsétáltam a nedves kövön és elcsúsztam. Összezúztam a tányért és a térdemet is.
Azt persze nem engedhetem meg magamnak, hogy ne álljak fel. Csak feküdtem ott dühösen, vizesen, sírva. Szomorú voltam, hogy hová jutottam az anyaságban/feleségként.
Ki vagyok merülve az éjszakai etetésektől, de közben eszembe jut, hogy a következő években jön majd az ovi, az iskola, a kinti programok, a gyerekem jövőbeli összes kérdésének megválaszolása, miközben mosolyognom kell, tisztán tartani a lakást, és jópofizni a vendégekkel.
Ez lenne a nemek közötti egyenlőség?
Gyermeked születik, és a férjed számára olyan leszel, mint egy rovarriasztó? Ma a nők már dolgozhatnak, persze sok helyen még rosszabb fizetésért, de hazaérve ugyanazt a „melót” kell elvégezniük, mint évtizedekkel ezelőtt. Főzés, etetés, és egy kis lepedőakrobatika…Mindent a drága urunkért!
Köszönöm a felszínes bókokat, és az „álompár” jelzőt. De az igazság az, hogy gyereket vállalni egy dolog, megosztani a felelősséget meg egy másik.
De tudom, ahol szeretet van, ott megoldás is van, és a mi házasságunkban nem hiánycikk a szeretet. Fejlődni fogunk, és rendben leszünk. Az egyik elvált barátom azt mondta a napokban:
„Azt gondolod, hogy gyereket vállalni és feleségnek lenni nehéz…mindaddig, amíg el nem hagynak. Aztán rájössz, hogy az igazi kétségbeesés ott kezdődik.”
Ti mit gondoltok az anyuka nyílt leveléről?
