Connect with us

Bulvár

Nyár van, nyár és ez így is marad! – a meteorológus szerint is

Megosztás

Kérésünkre Pártai Lucia, az ország kedvenc meteorológusa megküldte oldala, az Eumet időjárási előrejelzését az előttünk álló hat napra. Lássuk, mi vár ránk a meteorológus szerint!

Kicsit csökken a hőmérséklet

Szombaton már alacsonyabb nedvességtartamú és alacsonyabb hőmérsékletű levegő alakítja az időjárást. Délelőtt, keleten még élénk, olykor erős, majd lassan ott is mérséklődő ÉK-i szél fúj. A Dunántúlon egész nap gyengének ígérkezik a légmozgás. A keleti és középső országrészben szikrázó napsütés, felhőtlen égbolt lesz jellemző. A Dunántúlon, annak is inkább a nyugati felén helyenként és időnként mérsékelt vagy erősebb felhősödés zavarja meg a napsütést. A nyugati, délnyugati határszélen, délelőtt még előfordulnak elvétve záporok, majd ott is megszűnnek. Másutt nem valószínű csapadék. Túlnyomórészt ebben a térségben is a napsütésé lesz a főszerep. Több fokkal alacsonyabban tetőzik a hőmérséklet az előző napokhoz képest. Éjszaka, a Nyugat-Dunántúlon változóan felhős-csillagfényes, hajnalban felhősödő, másutt zavartalanabbul csillagfényes, országszerte csapadékmentes, eseménytelen idő ígérkezik, gyenge légmozgással. Az északnyugati határszélen, hajnaltól gyenge eső is kezdődhet.

Vasárnap, az északnyugati országrész kivételével változóan napos idő lesz jellemző időnkénti, mérsékelt felhősödésekkel. Az északi tájakon lehet több felhő. Csak elvétve fordulhat elő rövid, gyenge záporeső. A délutáni órákra kellemesen, mérsékelten meleg idő várható. Az ország északnyugati határmegyéiben ezzel szemben a délelőtti időszakban erősebben felhős égbolt ígérkezik. A felhőzetből szórványosan eső, zápor is előfordul. Délután ott is szakadozhat a felhőzet, megszűnhet a csapadék, illetve előbújhat a nap. Abban a térségben a hőmérséklet alacsonyabban tetőzik, hűvösebb lehet a délután. Éjjel nyugaton változóan felhős-csillagfényes, míg keleten zavartalanabbul csillagfényes égbolt várható. A nyugati határszélen nem kizárt itt-ott szemerkélés, de jelentős mennyiségű csapadék nem valószínű.

Na és a jövőhét?

Hétfőre ismét labilisabb légköri helyzet kialakulása valószínű. Nyugaton már a délelőtti óráktól zártabb lehet a felhőzet, illetve a déli órákhoz közeledve növekvő eséllyel alakulnak ki záporok, zivatarok is. Eközben a középső és keleti országrészben még változó napsütés ígérkezik. Késő délután, este, a zivatarok, esők előreláthatólag átterjednek a középső, majd a keleti országrészre is.

Kedden egy ciklon alakítja időjárásunkat kettős fronthatással. Nyugaton É-i szél mellett szakadozottabb felhőzet melletti napsütésre és szórványosan kialakuló zivatarokra van kilátás, míg az ország keleti felén D-i légmozgás és jellemzően felhős égbolt mellett érkeznek szórványosan előforduló zivatarok. A középső országrészben van a legtöbb esélye heves felhőszakadások előfordulásának.

Szerdától péntekig – már jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de – előreláthatólag napos-gomolyfelhős, szórványosan záporokkal, zivatargócokkal tarkított, mérsékelten meleg idő alakul ki. Napról-napra csökken a csapadékhajlam és nő a napos órák száma. Eleinte gyenge légmozgás várható, majd pénteken, a keleti országrészben már élénkülni kezd az É-i szél.

Pártai Lucia korán elhunyt  férje, akivel az oldalt is együtt alapították Aigner Szilárd meteorológus védjegyévé vált szlogenjével köszönünk el:

„Derűs napot!”

+ 14 napos előrejelzés

Orvosmeteorológia

Szombaton gyenge hidegfronti hatásra számíthatunk. A hűvösebb levegő által felfrissülhetünk. Keleten a hőérzetet az élénk, erős szél is csökkenti. A tiszta időben, a mérsékeltebb hőmérséklet ellenére erős napsugárzással kell számolni! Fokozott a napszúrás és a napégés veszélye is!

A felfrissülésnek köszönhetően nő a fizikai és szellemi teljesítőképesség, megszűnik a fülledtség okozta fáradékonyság, keringési panaszok, ödémásodás.

Vasárnap front nem lesz felettünk. Az ország nagyobb részén kellemes időjárás, mérsékelten meleg idő várható, így az újonnan jelentkező, illetve erősödő tünetek hátterében nem a légköri változások valószínűsíthetők. Az északnyugati országrészt érintheti csapadékot adó felhőzet, melynek hatására, az ott élőknél

az ízületi panaszok, lehangoltság jelentkezhet.

(EUMET)

Ezeket olvasta már?

Szerző