Connect with us

Kerítésen innen

Koronavírus: mégiscsak kér segítséget a kormány Brüsszeltől!

ujhelyi
Megosztás

Vannak még csodák, a kormány reagált az elérhető uniós támogatásokat felsoroló javaslatomra és korábbi kijelentéseivel ellentétben mégiscsak élni kíván a brüsszeli segítséggel.

„..csak támogatni tudom!”

Az Európai Parlament közegészségügyi területért felelős szakbizottságának tagjaként csak támogatni tudom a kormány bejelentését, miszerint aktívan részt kívánnak venni az Európai Bizottság stratégiai készlet-felhalmozási programjában, a RescEU-ban. Mint ahogyan arra az elmúlt napokban többször is felhívtam már a figyelmet:

az EU a koronavírus elleni védekezésben többek között azzal kíván segíteni a tagállamoknak, hogy lélegeztető-gépekből, védőmaszkokból és egyéb egészségügyi eszközökből álló stratégiai készletet alakít ki, a költségek kilencven százalékát pedig magára vállalja.

Ebben a programban fog aktívan részt venni Magyarország is a belügyi tárca bejelentése szerint

Megnyugtató, hogy a kormány ezzel végre beismerte:

nem igaz, hogy semmilyen segítséget nem kapunk az Európai Uniótól.

Várom, hogy a kormányzat a további, rendelkezésre álló európai lehetőséggel is hasonló módon élni fog a magyar emberek egészségének és munkahelyeinek védelmében.

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük