Connect with us

Bulvár

„Mellette sosem unatkoztunk” – megható történeteket mesélt apjáról Bajor Imre lánya

bajor-imre
Megosztás

Bajor Lili a Blikknek idézte fel a gyerekkori emlékeket, melyekből kiderül: Bajor Imre és gyermekei rendszeresen ugratták egymást.

Edzésben….

„Apukámmal mi folyamatosan szórakoztattuk egymást, mellette sosem unatkoztunk, ő szívatott minket, nekünk ehhez fel kellett nőni”

– mesélte a lapnak Bajor Lili, aki pár konkrét esetet is felidézett:

„Tudta például, hogy nagyon félek a cápáktól, így amikor elmentünk az Adriára vitorlázni, egyszer bedobott a vízbe a tenger közepén, majd közölte, hogy hajrá. Én ott kiabáltam, de aztán persze, utánam ugrott.”

„A” Bajor imádta volna….

Bajor Lili reméli, hogy „valami ragadt rá” apja humorérzékéből – aki a VIASAT6 új sorozata, a Balhés csajokban társaival sorra meglehetősen kellemetlen helyzetbe hozzák a kiszemelt férfi áldozataikat.

Még egy emlék….

„Az egyik húsvétkor azt mondta, összesen ötven darab tojás van elrejtve a kertben, amit meg kellett keresni. De mi csak negyvenötöt találtunk meg, hiába kerestük a többit. Majd közölte, hogy valóban csak negyvenöt van, de addig legalább lekötöttük magunkat.”

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük