Connect with us

Kerítésen innen

Rogán fogalmazza a miniszter-véleményeket? – Szóról szóra ugyanaz – ez aztán az összhang!

Rogán fogalmazza a miniszter-véleményeket - Szóról szóra ugyanaz - ez aztán az összhang!
Megosztás

Mondjuk az egészségügyért-belügyekért-oktatásért felelős miniszternél -lévén egy ember- hihető a „szószerinti véleményazonosság”, na de Orbán Viktor és a többi miniszteri funkcióban ülő közszolga -elvileg- különböző személyiséggel rendelkező egyén, vagy nem?

Vélemény, az van – ha megkapjuk írásban….

„150 ezer ember mondta azt február 16-án, hogy ebből elég, azonnali változásokra van szükség!”

– Vajda Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő mind a 16 kormánytagnak elküldte a Hősök terén tüntető civilek és ismert youtuberek, influenszerek három követelését, amelynek külön honlapot is indítottak. Orbán Viktortól és 15 miniszterétől azt kérdezte írásban, hogy személyesen mit fognak tenni azért, hogy az állami gondoskodásban lévő gyerekek

  • emberhez méltó körülmények között nőjenek fel?
  • minőségi és az életre felkészítő oktatásban részesüljenek?
  • legyen hova bizalommal fordulniuk, ha abúzus éri őket?

„Kérem, hogy a probléma komolyságához és súlyához mérten konkrét és érdemi, lehetőség szerint személyes választ adni szíveskedjen!”

– tette hozzá Vajda.

Egyenválasz by Rogán?

A kormánytagok komolyan vették a kérdést, és szó szerint ugyanazt a választ küldték el a szocialista képviselőnek a kedd esti határidőre.

„A kormány a 2010 óta eltelt időszakban mindvégig nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek védelmére. Ennek köszönhetően a magyar gyermekvédelmi rendszer ma sokkal erősebb, mint amilyen 2010-ben volt”.

Azt is írták, hogy a kormány több mint háromszorosára emelte a gyermekvédelmi intézmények működtetésére fordított forrásokat, de

„az évről évre bevezetett gyermekvédelmi és büntetőjogi szigorításoknak is köszönhetően ma nyolcszor annyi pedofil ül börtönben, mint az önök kormányzásának utolsó évében”.

Majd a főnök megmondja…?

„A feladataink ugyanakkor messze nem értek véget, hiszen egyértelművé vált, hogy a gyermekvédelmi rendszert tovább kell erősíteni, ezért a korábbiaknál is szigorúbb szabályozásra van szükség”

– folytatták a miniszterek és az államtitkárok az MSZP-s képviselőnek küldött választ, hozzátéve:

a miniszterelnök az elmúlt hetekben több alkalommal is részletes tájékoztatást adott a kormány szigorítással kapcsolatos kezdeményezéseiről.

Forrás

Szerző