Connect with us

Banánköztársaság

A biztos bizonytalanság

Megosztás

A közeli magyar jövőben tehát szinte csak az biztos, hogy teljes a bizonytalanság. Matolcsy figyelmeztet: “…a teljes helyreállításhoz, tehát az egyensúlyi felzárkózáshoz már 2022-ben vissza kell térni a 3 százalék körüli hiányhoz …mert minél többet költ az állam és minél jobban eladósodik, annál előbb ütközik pénzügyi korlátokba az új-raindult növekedés.“

A biztos bizonytalanság
Megosztás

Néha eltűnődöm, vajon előfordul-e, hogy Varga Mihály és Matolcsy György összeülnek-e egy sör mellett, hogy áttekintsék a magyar gazdaság állapotát, valamint a lehetséges és szükséges intézkedéseket? A sajtóban ki-ki kifejti a maga álláspontját, s talán még az is előfordulhat, hogy Orbán Viktor belekukkant az irományokba, mielőtt meghozza a döntést, amely számára pillanatnyilag a legfontosabb: legyen pénz a Fidesz és a kormány választási kiadásainak finanszírozására!

Az idei és a jövő évi költségvetés előirányzatai megfelelnek ennek a követelménynek, a miniszterelnök elégedett lehet

Az Európai Unió támogatásaihoz ugyan a kormány egyelőre nem juthat hozzá, de majd kotorásznak kissé az állami pénzesláda mélyén, szemrevételezik a 95 tonnás aranykészletet, s hipp-hopp, a helyreállítási programok megkezdésére lesz fedezet a költségvetésben. (Csak úgy mellékesen: ha már Brüsszel szidalmazása a kormány-kommunikáció szerves része, akkor most végül is kell nekünk az a 2500 milliárd forint a helyreállítási alapból, vagy vigyék a csudába, magunknak is van elég pénzünk – ahogy‘ szegény, csekély értelmű Szijjártó úr mondja, mint újraindítási törzsfőnök.) A hiányt pedig majd egyszer, később felszámoljuk.

No és ha nem, akkor mi van? Kicsit meglódul a hiány és az infláció, kicsit tovább romlik a forint, a számlát úgysem mi fizetjük, hanem a mi jó magyarjaink.

Nagyjából így festhet a gazdaságpolitika formálása Orbánisztánban ilyentájt, a választások közeledtén

Ezzel együtt Varga Mihály bátran mondhatja, hogy a jövő évi előirányzat egyáltalán nem választási költségvetés, hiszen ez nem kerül semmibe. Matolcsy meg azt írja legfrissebb cikkében, hogy

“… a 2021 első felében újraindult, majd a második fél évben a GDP terén helyreálló magyar gazdaságnak nincs szüksége a 2022. évre tervezett 5,9 százalékos költségvetési hiányra! A jegybank szerint a teljes helyreállításhoz, tehát az egyensúlyi felzárkózáshoz már 2022-ben vissza kell térni a 3 százalék körüli hiányhoz és a dinamikusan csökkenő államadósság-rátához!“

Na tessék! Ezt írja a jegybank elnöke. S az MNB jócskán fékez is, kamatot emel, hogy mérsékelje az inflációt, hiteleket, s ezzel pénzt von ki a keresleti piacról. Sokallja az állami beruházásokat, amelyek ráadásul nem a minőségi növekedési tényezők gyarapodását szolgálják.

“Az állam vasba és betonba önti a pénzt, nem pedig képessé-gekbe, intézményekbe és agyakba fektet.“

Közben pedig – úgy tűnik – már elszabadult az infláció, folytatódik a forint árfolyamának zuhanása a nemzetközi pénzpiacon

A gazdaságban egyszerre van jelen a minőségi munkerő hiánya és a kevésbé képzettek körében a munkanélküliség, (pedig idénymunka van dögivel), fenyeget az ár-bér spirál, s az EU-tól remélt források egyelőre nem érkeznek meg, ámbár

„az nekünk jár, az a mi pénzünk“

– jelentette ki Orbán Viktor, (s Varga Judit fenntartás nélkül el is hiszi neki.) Hírek szerint most a magas felek újra felveszik a tárgyalások fonalát, de kétséges a sikeres befejezés, mert a kormány nemigen hajlik a kifogásolt jogi hiátusok megváltoztatására, mostanában pedig az Európai Bizottság is elég makacsnak látszik magyar és lengyel ügyekben, ígéretekre, fogadalmakra már nem sokat adnak. Ősszel megszülethet az Európai Bíróság ítélete is a jogállamiságról, és lehet, hogy nem a magyar álláspont győz. Akkor pedig talán még az agrártámogatásoktól is elesünk, kiváltképp ha netán élesítik a 7-es cikkely szerinti eljárást.

Akkor pedig, ha még Orbán lesz a miniszterelnök, biztosan kivezeti az országot az EU-ból.

A közeli magyar jövőben tehát szinte csak az biztos, hogy teljes a bizonytalanság

Matolcsy figyelmeztet:

“…a teljes helyreállításhoz, tehát az egyensúlyi felzárkózáshoz már 2022-ben vissza kell térni a 3 százalék körüli hiányhoz …mert minél többet költ az állam és minél jobban eladósodik, annál előbb ütközik pénzügyi korlátokba az új-raindult növekedés.“

Csakhogy jövőre választás lesz. Orbántól és a Fidesztől józanság még a hétköznapok során sem várható, választás előtt pedig végképp nem. Egyetlen, reményt keltő megoldás kínálkozik: jövő tavasszal nagy arányban le kell váltani Orbán Viktort és a Fideszt!

Kapcsolódó

 

biztos

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Szilberharné Balogh Ilona

    2021.07.28 19:40 at 19:40

    Elképzelhető, hogy Orbán és kormánya bevett a népnek tetsző néhány ” ígéret” bombát, amit az ország egy része akár érdekből, akár tudatlanságból, tájékozatlanságból a regnálókra fog voksolni.Véleményem szerint az orbán rezsimnek mennie kell! Egy újabb ciklus az ország teljes ellehetetlenülését hozza magával.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük