Connect with us

Voks 2022

MSZP-Párbeszéd: a Fidesznek perverz fétise az ingatlanmutyi és a fapusztítás

Megosztás

Ingatlanmutyi miatt aggódik a Óbudai-sziget jövőjével kapcsolatban az MSZP-Párbeszéd, amely a fővárosi zöldfelületek fejlesztését ígéri.

Sorompóval lezárva

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője pénteken Budapesten – a világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül korábban kormányhatározattal törölt – sziget sorompóval lezárt K-hídja előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az Óbudai-, vagy más néven Hajógyári-sziget nem Orbán Viktoré és nem a befektetőké, hanem a fővárosiaké, a környéken élőké.

Szerinte a miniszterelnök nem a szigeten lévő római kori Hadrianus-palota helyreállítására készül, hanem egy sportlétesítményt, egy kajak-kenu központot akar építtetni ott. Ehhez azonban nem szükséges lejárat az Árpád-hídról – hangoztatta.

Megvédik a szigetet

Szabó Tímea kijelentette: megvédik a Hajógyári-szigetet, folytatják a tiltakozást.

A szocialista Kiss László, az ellenzék közös III. kerületi polgármesterjelöltje szerint a Fidesznek perverz fétise az ingatlanmutyi és a fapusztítás. Hozzátette: a kerületi képviselő-testület nem képviseli az ott lakók érdekét, nem rendelt el változtatási tilalmat a területen.

Közölte, az ellenzék a kerületi zöldfelületek fejlesztését, átlátható fakatasztert szeretne, továbbá fásítási programot is indítana. Ígéretet tett arra, hogy a K-hidat lezáró sorompót – amelyre latin és cirill betűkkel is kiírták, hogy Stop – az októberi önkormányzati választások után eltávolítják.

A Hajógyári-sziget óriási lehetőség, de nem az ingatlanmutyinak

Karácsony Gergely, az ellenzék főpolgármester-jelöltje arról beszélt, hogy Budapesten nagyon kevés zöldfelület van, amelyek rossz minőségűek. A Hajógyári-sziget óriási lehetőség, de nem az ingatlanmutyinak – hangoztatta.

Elmondta, főpolgármester-jelölti programjában szerepel egy zöldfolyosó kialakítása a gyalogos- és a kerékpáros-közlekedésnek a Margitszigettől egészen a Római-partig, amelynek része a Hajógyári-sziget is. Ezzel a ma túlterhelt budapesti rekreációs területek tehermentesülnek – magyarázta.

Karácsony Gergely azt mondta, nem fogják megengedni, hogy beépítsék a szigetet. Nem a sport ellen vannak – hangsúlyozta, hozzátéve: a Római-partot éppen azért akarják megvédeni, mert az évtizedek óta „természetes helye az evezős sportoknak”.

Nézze meg az adatvédelmi hatóság Berki Krisztián ajánlásait

Kérdésre válaszolva a főpolgármester-jelölt elmondta, először felmérnék a Hajógyári-sziget növényállományát, majd a sziget fokozatos zöldítésébe kezdenek. Szerinte apró beavatkozás lenne a Margitsziget, a Hajógyári-sziget és a Római-part összekötése a gyalogosoknak.

Volt kérdés arról, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárást indított, mert számos bejelentés érkezett, hogy az önkormányzati választáson indulók ajánlóívein szereplő személyes adatokat jogosulatlanul kezelhették. Karácsony Gergely azt mondta, örülnek a vizsgálatnak és azt javasolják, nézzék meg Berki Krisztián főpolgármester-jelölt ajánlásait. „Nincs Budapesten ember, aki elhiszi azt, hogy ennyi aláírást össze tudott volna szedni a Fidesz által felkarolt bulvárjelölt” – fogalmazott.

Szerinte a vizsgálatok megerősítik majd azt, hogy az ellenzéki összefogás jelöltjei mindenhol a legszigorúbban betartották a jogszabályokat.

A rendőrség foglalkozhatna a kamupártokkal is

Szólt arról is, örülne annak, ha a rendőrség következetes gyakorlatot és érdemi vizsgálatot folytatna akkor is, amikor kamupártok milliárdokat tüntetnek el. Szerinte a sajtóhoz került józsefvárosi fotó csak annyit bizonyít, hogy a jelöltek elvégzik a törvény által rájuk rótt feladatot és dokumentálják, mely ajánlóívek érkeztek vissza. Ez nem alapoz meg egy szigorú rendőri fellépést – mondta.

Karácsony Gergely úgy összegzett, a rendőrség a semmi miatt, bizonyíték nélkül kimegy és órákon keresztül vegzál ellenzéki aktivistákat, más ügyekben, amikor napnál világosabb bizonyítékok vannak, akkor a füle botját sem mozdítja.

Ismét rögzítette: tűzbe teszi a kezét a VIII. kerületi kampánycsapatért, ezért is tartanak este a Pál utcai fiúk VIII. kerületi szobránál demonstrációt.

A törvénysértők nem dokumentálják a törvénysértést

Egy másik kérdésre, hogyan ellenőrzik az aláírók személyi számát, ha nincs adatbázisuk, a főpolgármester-jelölt azt mondta, egy algoritmus segítségével, mivel azok utolsó számjegye egy olyan szám, amelyet a korábbi számok adnak ki és ez alapján ki lehet szűrni, ha valaki rosszhiszeműen vagy véletlenül, de rossz számot adott meg. A politikusaik azért posztolják büszkén az ellenőrzésről készült fotókat, mert meg akarják mutatni a választóknak, hogy dolgoznak – közölte. Hozzátette: azok az emberek, akik törvénysértést követnek el, nem dokumentálják azt.

Karácsony Gergely szerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek távoznia kellene a közéletből, mert úgy állítja be a Budapest-megállapodást, mintha azt Orbán Viktor és Tarlós István főpolgármester magánemberként kötötte volna a saját „hűbérgyarmataikra”. Ha azt gondolják, megváltozik egy megállapodás, mert más lesz a főpolgármester személye, akkor  lövésük sincs, mi a jogállam” – fogalmazott.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük