Ferenc pápa nem fecseg, példát mutat!

Ingyenes orvosi szakrendelést biztosítanak a rászorulóknak a római Szent Péter téren egy héten át a szegények november 18-i világnapja alkalmából – jelentette be Ferenc pápa vasárnap.

A regnáló kormány figyelmébe ….

Hétfőtől egészen vasárnapig önkéntes orvosok vizsgálják meg azokat, akik egészségügyi biztosítás és pénz hiányában nem tudnak orvoshoz fordulni. Elsősorban a Róma utcáin élő olasz és külföldi hajléktalanoknak kívánnak segíteni, csakúgy mint a szegényeknek vagy más rászorulóknak.

A Szent Péter tér szélén kialakított rendelőben reggel 8 órától 13 óráig házi orvosok várják a betegeket, 10 és 22 óra között pedig szakorvosok is jelen lesznek, többek között kardiológiai, bőrgyógyászati, nőgyógyászati és szemészeti vizsgálatokra. Az orvosok receptet és további kivizsgálásra beutalót is kiírhatnak.

A vatikáni kezdeményezés a szegények november 18-i világnapját kíséri.

Az olasz egyházmegyék, plébániák egy része is csatlakozik hasonló orvosi szolgáltatást biztosítva a rászorulóknak.

Ferenc pápa 2015 óta ingyenes tisztálkodási pontot hozott létre a Szent Péter tér oldalában, ugyanitt heti egyszeri ingyenes fodrászszolgálatot és orvosi rendelést biztosítanak, a Vatikántól nem messze ingyenes mosodát és hajléktalanszállást is. A római hajléktalanoknak engedélyezett, hogy a Szent Péter térre néző épületek árkádjai alatt töltsék az éjszakát, de kora reggel távozniuk kell innen. Az olasz fővárosban a pápai alamizsnaügyi hivatalt vezető Konrad Krajewski bíboros foglalkozik a rászorulókkal, akiknek anyagi segélyt nyújt, hálózsákokkal, élelmiszerrel segít nekik. A római hajléktalanok számára a Vatikán ingyenes koncert- és cirkuszi előadásokat is szervez, valamint múzeumi látogatásokat.

Kattintson a továbbiakért! Amikor nem szavak , hanem tettek bizonyítják  a keresztényi szeretet… 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük