Kis Grófo jobbnak látta szeretni a focit – himnuszt énekel a nemzet sportjához

A “Nézését meg a járását” örökbecsű után, ami a hiedelemmel ellentétben nem Kis Grófo, anyakönyvileg Kozák László slágere, mivel az 1995-ben bemutatott Csajok című filmben már hallható volt, elérkezettnek látta az időt, hogy belecsapjon a kormánykörben népszerű magyar foci istenítésébe.

Tiki-taka, a focihimnusz

A kerítésen belül hatalmas ismertségre szert tevő énekes a tőle megszokott szerénységgel nyilatkozott a bors.hu-nak.

„Eredetileg a vb-re szerettünk volna elkészülni a dallal, de rengeteg munkánk volt …”

Nem győzte megemlíteni, hogy mennyire jól esett neki, hogy két évvel ezelőtt az Európa bajnokságon az öltözőben odáig voltak és dúdolták is “a” slágerét, a “Nézését, meg a járását” refrénűt…. Itt említenénk meg, hogy biztosan elkerülte a figyelmét, hogy az említett nótát jóval előbb, 1995-ben a Csajok című filmben hallhatta először a nagyérdemű.

De vissza hősünkhöz, aki saját bevallása szerint nem konyít a focihoz, – még sokszor kihangsúlyozva azért, mert rengeteg fellépése van – de Burai Krisztiánnal, aki a zenét szerezte

Szeretjük a focit, nemcsak a vb idején, így nincs időhöz kötve, mikor jövünk ki egy ilyen számmal. Ha befut, nem ez lesz az első Kis Grófo-dal, ami felcsendül az öltözőkben.

Mer nagyot álmodni….

Nagyon jólesett, hogy sokszor énekelték a zenémet. Jó lenne, ha a Tiki-taka hasonlóan sikeres lenne. Ha egy válogatott mérkőzésen lejátszanák a stadionban, azzal egy álmom válna valóra!

Nagyon szorít a magyar válogatottért az észtek elleni meccsen, amiről a sporttal hadilábon álló énekes nem tudja, hogy tök mindegy a meccs eredménye a Groupama Arénában, a magyar nemzeti 11 semmiképpen nem jut tovább.

Íme a Tiki Taka focihimnusz

Orbán és Kis Grófo – két férfi, egy eset

Kis Grófo felháborodott, de azért a “tartsunk össze” jegyében fellépett

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük