Connect with us

Állati

A Fidesz felszámolja a demokráciát

Megosztás

A Párbeszéd arra szólította fel az általa demokratikusnak tartott ellenzéki pártokat, hogy tegyék félre a rövid távú érdekeiket, álljanak Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje mellé. Egyezzenek meg abban, hogy minden választókerületben csak egy egyéni jelöltjük álljon szemben a Fidesszel.

Béres András elnökségi tag pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenzéki pártokra kivetett bírsága is azt mutatja, hogy a Fidesz felszámolja a demokráciát. Ebben a helyzetben a választás tétje már nem az, hogy miként szerepel egy-egy párt, hanem az, hogy sikerül-e megmenteni a demokráciát és javítani több millió, kilátástalan helyzetbe került magyar ember sorsán – fogalmazott.

A politikus a pártjukra kirótt körülbelül 15 millió forintos bírságról azt mondta, hogy „koncepciós eljárások ellen nincsen orvosság”. A Fidesz „megüzente”, hogy ezentúl bárkivel, bármikor, bármit meg lehet tenni. Az ÁSZ megfogalmazhat egy teljesen alaptalan gyanút, amit nem köteles bizonyítani, az állítólagos bizonyítékokat nem kell megosztania és meghozhatja a megfellebbezhetetlen ítéletet – jelentette ki.

Béres András hangsúlyozta, hogy ha befizetnék a büntetést, akkor az pártjuk kéthavi működési költségeit vinné el. Hozzátette, hogy a fizetéssel elismernék, hogy szabálytalanságot követtek el, pedig véleményük szerint a Párbeszéd működése minden törvényi feltételnek megfelel.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük