Connect with us

Ez a nap

Az államtitkár angoltanár feleségének cége is kapott 424 milliós agrártámogatást

Megosztás

Horváth István feleségének cége, a nagydorogi Bikácsi Agrár Kft csak tavaly 424 millió forintnyi támogatáshoz jutott hazai és uniós forrásokból – írja a Népszava. 

Horváth István pedig nem más, mint Kósa Lajos tárca nélküli miniszter sertéságazati megbízottja, nem mellesleg a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének (MSTSZ) elnöke. A felesége meg állattartó csakúgy, mint Kósa Lajos idős anyukája…

Amúgy az MSTSZ volt az a szervezet, amelyik nemrégiben „bevédte” Kósa édesanyját, aki 82 éves kora ellenére 123 millió forintos támogatást kapott „sertéstelepére”.

A Bikácsi Agrár Kft-t 2011-ben alapították, és sokáig fantomcégnek tűnt, majd hihetetlen ütemben hízni kezdett, 800 milliós támogatást kapott az évek során, 2016-ban már komoly eszköz- és állatállományal rendelkezett a cégadatok szerint. Horváth apja téesz elnök volt, ő maga viszont ruhakereskedelemből élt, felesége, akinek a nevén a kft van, angoltanár.

A fideszes politikus először – még szekszárdi polgármesterként – a 2013-as trafikbotrány idején került reflektorfénybe. Egy Hadházy Ákos által készített hangfelvétel szerint a helyi Fidesz tagjaival végigkonzultálta, hogy a helyi pályázók közül ki kaphat trafikot és ki nem – miközben hivatalosan még az sem volt tudható, kik pályáznak. A trafikbizottság később nagyjából azoknak adott trafikot, akiket a hangfelvétel tanúsága szerint erre Horváth és a helyi Fidesz méltónak talált, ám a Polt Péter vezette ügyészség gyorsan lezárta az ügyben indított vizsgálatot.

(Forrás: Népszava)

Újabb disznóságok Kósa környezetében

A Fidesz szerint 2018 a családok éve lesz, és ezt olyan komolyan gondolták, hogy Kósa Lajos családja után elkezdték az államtitkára famíliáját is támogatni uniós pénzekkel. Horváth István államtitkár családi cége csak tavaly 424 millió támogatást pályázott össze – írja közleményében Gurmai Zita, az MSZP elnökségi tagja..

A fideszes családtámogatás nagyon sokba kerül a magyaroknak. Orbán vejének elcsalt pályázatai miatt már 13 milliárd forintot vissza kell fizetniük az adófizetőknek. Most pedig csodálatos módon és rövid idő alatt rengeteg állami pénz vándorolt Kósa Lajos és államtitkára családjához.

A fideszes családoknak milliárdok, a magyaroknak semmi, a fideszeseknek deviza, a magyaroknak hitel, a fideszeseknek magánklinika, a magyaroknak várólista, a fideszes családoknak magániskola, a magyaroknak „egyszer használatos szakmunkás modell”.

Az MSZP-Párbeszéd, a Változás Szövetsége ennek akar véget vetni ez év tavaszán.

 

 

Kapcsolódó:

Közpénzből híznak Kósáék malacai

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. János Huncutka

    2018.02.05 13:45 at 13:45

    Csórni, nyalni tudni kell az müvészet.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük