Connect with us

Ez a nap

Macron: aggasztó a jogállamiság helyzete Magyarországon

Megosztás

A francia elnök – bár korábban azt mondta, hogy Orbán Viktor jól teszi, ha ellenségnek tartja őt -, most azt írta, hogy nem folytat személyes hadjáratot.

Macron francia elnök és Orbán
Megosztás

A francia elnök – bár korábban azt mondta, hogy Orbán Viktor jól teszi, ha ellenségnek tartja őt -, most azt írta, hogy nem folytat személyes hadjáratot.

Macron azt válaszolta a hvg.hu kérdésére, hogy „Nem folytatok személyes hadjáratot és jó a kapcsolatom Orbán Viktorral, akit személyesen is, valamint a magyar nép által megválasztott miniszterelnökként is tisztelek.”

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta:

A jogállamiság helyzete Magyarországon aggasztóan alakul.

Szerinte, hazánkban több intézkedés is torzíthatja a hatalmi ágak egyenlőségét, és a nemrégiben a civil szervezetekre vonatkozóan meghozott törvények sokkal nehezebbé tehetik ezek munkáját. „Bizonyos folyamatokra rávilágított az Európai Parlament jelentése. Erről beszélni és emiatt aggódni nem azt jelenti, hogy kívülről leckéket adunk, hanem azt, hogy megvédjük a közös javainkat.”

„Nem húzhatunk hasznot az európai költségvetésből anélkül, hogy közösen felelősséget vállalnánk például a migráció kérdésében. Nem csökkenthetjük a hozzájárulásunkat az európai költségvetéshez anélkül, hogy megértenénk, mit is jelent az egységes piac. Ha szeretnénk megölni Európát, akkor így kell tovább folytatnunk. Európa nem egyirányú, hanem kölcsönös elköteleződés, amely lehetővé teszi mindenki számára, hogy nemhogy elveszítse, hanem inkább megerősítse szuverenitását.”

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

Kövér László szerint Macront 3D nyomtatóval hozta létre a háttérhatalom…

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük