Connect with us

Ez a nap

Így kampányol a Fidesz – Hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják a Momentum elnökét

Fekete-Győr: Orbán Viktor nem menekülhet el a sorsa elől, üldözni fogjuk minden percében!
Megosztás

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki Fekete-Győr Andrást – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán.

„Füstképző eszközzel támadt” a rendőrökre

A közlemény szerint a Momentum elnökét azzal gyanúsítják, hogy 2018. december 13-án a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, ezzel pedig akadályozta a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést, mivel a füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését zavarta.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és magánszemélyek feljelentésére indult nyomozás.

Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett.

A gyanúsításban megjelölt bűncselekmény törvényi büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés – írták.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Oszd meg és… a rendőrök megkezdték a tüntetők kiszorítását…. – élőben a Kossuth térről!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük