Connect with us

Ez a nap

Lackner Csaba nem szeretné továbbra is hazugságok céltáblájának kitenni a közösséget, amiért eddig is hittel dolgozott

Megosztás

Felfüggeszti párttagságát Lackner Csaba kispesti szocialista önkormányzati képviselő, aki titokban felvett hang- és videofelvételeken a kerületet érintő korrupciógyanús ügyekről beszélt. A vasárnap újraválasztott politikus közleményét pénteken tették közzé az MSZP kispesti szervezetének Facebook-oldalán.

Rágalmak, valótlanságok

Lackner Csaba döntését azzal indokolta, nem akarja, hogy a kormánypárti sajtóban róla megjelent rágalmak, valótlanságok terheljék azt a politikai közösséget, amelyhez eddig tartozott.

Úgy fogalmazott, „bár a kispestiek bizalmát a múlt vasárnap ismét elnyertem – ami jól bizonyítja, hogy a koncepciós eljárásként felépített rágalomhadjárat nem érte el a célját – nem szeretném továbbra is hazug állítások céltáblájának kitenni azt a közösséget, amiért eddig is hittel és eltökéltséggel dolgoztam”.

A kormánypárti média állításai

A Magyar Nemzet és a HírTV október elején ismertette azoknak a felvételeknek a tartalmát, amelyeken állításuk szerint Lackner Csaba beszélget korrupciógyanús helyi ügyekről, gazdasági összefonódásokról.

A HírTV szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági vesztegetés bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Lackner Csabát vasárnap a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd jelöltjeként 46 százalékos többséggel választották újra egyéni képviselőnek a főváros XIX. kerületének hetes választókörzetében.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük