Connect with us

Ez a nap

Kidobták az Indexet a Kisvárda meccséről

Megosztás

Az Index csapata több mint 300 kilométert utazott a szabolcsi városba, hogy láthassa a meccset, de sem akkreditált újságíróként, sem jeggyel nem nézhették meg a mérkőzést, amelyen a Kisvárda feljutott az NB I-be. A stadionban ott volt ugyanis Seszták Miklós.

„Úgy tűnik, a Kisvárda meccseire nem elég, ha a csapat honlapján akkreditálják magukat az újságírók, erre enged legalábbis következtetni az, hogy hiába jeleztük napokkal korábban a klub felé, hogy tudósítanánk a meccsről, a pályánál először be sem akartak engedni minket, a fideszes Seszták Miklós érkezése után pedig a biztonságiaknak eszükbe jutott, hogy ma az Indexet nem látják szívesen a helyszínen. Jeggyel sem” – írja a portál.

A helyszínen először azt mondták nekik, nincsenek rajta a listán, de ekkor még – 10 perc várakozás és telefonálgatás után – sikerült bejutniuk. De bent aztán először azt mondták, nem mehetnek be fotózni a pálya mellé, majd megérkezett Seszták Miklós, és pár perccel később a korábban az újságírókat még beengedő biztonsági őr már azt mondta, azonnal távozniuk kell.

Arra nem adtak magyarázatot, miért tiltották ki a meccsről az Indexet, ha akkreditáltak és ha a média más képviselői ott lehettek. Így persze nem sikerült megörökíteni az 1911-ben alapított klub legnagyobb sikerét, vagyis a feljutást. A Kisvárda a 106. klub, amelyik megfordul a hazai élvonalban.

Korábban egyébként a 444 újságírói jártak így Felcsúton

Őket kivezettek miután lefotózták a lelátón a pufimellényes Orbánt (egy, a testvéréhez köthető informatikai vállalkozó oldalán).

(Forrás: Index, 444)

Kapcsolódó:

Termálvíz melegíti a kisvárdai stadion gyepét – a gyerekek meg éheznek

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük