Connect with us

Ez a nap

10-ből 9 budapesti akar légkondit a metróba! – Reprezentatív kutatás a fővárosban

legkondi
Megosztás

Publicus Intézet Népszava megbízásából június 11-14 között 800 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a budapesti lakosoknak a város fontos ügyeivel kapcsolatos véleményeit.

A budapesti választók majd’ kétharmada említette, hogy az egészségügyi ellátás problémái jelentik számára a legfontosabb problémát.

Másodikként említették

a magas lakás- és albérletárak, a harmadikat pedig közösségi közlekedés állapota. A közösségi közlekedés helyzetét részletesen vizsgálva látszik, hogy a legnagyobb gond a járművek állapota, a valamint járművek zsúfoltsága.

Bronzérmes a légkondi

Összességében a közösségi közlekedéssel a megkérdezettek átlagosan elégedettek, ám tízből kilenc budapesti szerint szükség lenne az M3-as metró légkondicionálására.

Dugódíj

Az autós közlekedéssel való elégedettség alacsony; tízből négy fővárosi támogatja a dugódíjat, míg több mint a felük nem.

Bicikliúthálózat

A megkérdezett fővárosiak negyede gondolja úgy, hogy a város biztonságosan bejárható a jelenlegi kerékpárutakon kerékpárral, míg több mint felük szerint nem.

A mérés módszertana

A kérdőíves vizsgálatot 2019. június 11-14 között a Publicus Intézet készítette Budapest felnőtt népességét reprezentáló 800 fő telefonos megkérdezésével. A mintavételből eredő torzulások a KSH Mikrocenzus 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, és városrész szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a fővárosi lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét. Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,46 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb budapesti lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük