Connect with us

Ez a nap

A NATO szerint a magyar kormány hazudik

A NATO szerint a magyar kormány hazudik
Megosztás

Az Orbán-kormány a NATO olyan előírására hivatkozva militarizálná az iskolákat, amely valójában nem kötelező a tagállamok számára.

Diplomatikusan, de cáfolta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) brüsszeli központja Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát, aki a hétvégén azt nyilatkozta, hogy az Orbán-kormány egy „NATO-kötelezettség” miatt kér az iskoláktól és óvodáktól úgynevezett Honvédelmi Intézkedési Tervet (HIT).

Az óvodák és iskolák december végén fél évet kaptak a humántárcától, hogy elkészítsék saját intézményük terveit arról, hogyan működnének egy szükségállapot idején. Dömötör szerint azért vezetik be az új rendszert, mert „a migrációs válság következtében Európának nincs olyan pontja, ahol ki lehetne zárni, hogy terrorcselekményt követnek el.”

A Népszava érdeklődésére azonban a NATO-nál úgy reagáltak a magyar kormány kezdeményezésére: a nemzeti hatóságok felelőssége, hogy az állampolgárokat és az ország infrastruktúráját megvédjék a terrortámadástól és annak következményeitől. „A NATO tagállamok eltökéltek, hogy megerősítsék az ellenálló képességüket a fegyveres támadásokkal szemben, a szövetség azonban csak tanácsokat ad és minimum elvárásokat fogalmaz meg a tagjai felé, továbbá fórumot biztosít a tapasztalatcserére” – mondta el a lapnak egy NATO hivatalnok.

A Tanítanék Mozgalom arra hívta fel a figyelmet: az Emmi leiratában igen elnagyoltan szerepel, hogy mikor kell életbe léptetni a Honvédelmi Akciótervet. Így a kormány akkor is rendkívüli állapotot vezethet be, amikor csak „potenciális veszélyhelyzet van”. Egy ilyen lépés könnyen kiválthat hisztérikus megnyilvánulásokat és erősítheti az idegenellenességet és gyűlölködést.

Emmi: hazai és nemzetközi szabályok miatt kell honvédelmi intézkedési terv

Hazai és nemzetközi szabályok köteleznek a honvédelmi intézkedési terv végrehajtására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A szaktárca közleménye szerint a NATO válságreagálási rendszere előírja, hogy a tagállamoknak minden olyan lehetőséget meg kell teremteniük, amely a lakosság felkészítését segíti egy esetleges krízishelyzet esetén. A honvédelmi törvény pedig kimondja, hogy a NATO-tagállamoknak jogszabályi kötelezettségük eleget tenni a válságreagálási rendszer követelményeinek.

Ezeknek megfelelően Magyarország minden állami intézménye rendelkezik honvédelmi intézkedési tervvel, amelyet az Emmi által fenntartott intézmények többsége már elkészített, az oktatási intézményekben pedig a következő hónapokban fogják elvégezni ezt a feladatot. Ehhez az illetékes szakminisztériumok minden segítséget megadnak – írták.

(Forrás: Népszava, MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük