Connect with us

Ez a nap

Normafa ügyében kompromisszumra törekszik Karácsony és Pokorni

Megosztás

Közösen kezdeményezi a tervek szerint a főpolgármester és a XII. kerületi polgármester a kormánynál, hogy a fővárosi közfejlesztési tanács tűzze napirendjére a fogaskerekű felújítását, valamint meghosszabbítását Normafáig.

Jövő héten folytatják az egyeztetést

Karácsony Gergely és Pokorni Zoltán hétfő délután nyilatkozott erről újságíróknak, miután a Normafán kialakítandó parkoló ügyében egyeztetett a helyszínen.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) közölte: kidolgoztak egy kisebb parkolóra vonatkozó kompromisszumos tervet, ezt megvizsgálja a főváros, majd a jövő héten folytatják az egyeztetést az ügyben.

Egyetértenek a főpolgármesterrel abban, hogy megszüntessék a természetvédelmi területen a busz- és gépkocsiforgalmat, a védett övezetben lévő erdőterületről kihozzák a parkolót és a buszvégállomást, továbbá, hogy az új parkoló ne legyen nagyobb befogadóképességű a mostaninál – ismertette.

Fel kell újítani a Libegőt

Pokorni Zoltán azt mondta, szerinte a parkoló jelenlegi kapacitását a fogaskerekű meghosszabbított vonalának átadásáig meg kell őrizni.

Ugyancsak egyetértettek a Libegő felújításának szükségességében – folytatta –, hogy ne csupán szórakoztató látványosság legyen, hanem valóban kötöttpályás tömegközlekedési eszközzé váljon, érdemi forgalmat bonyolíthasson le – jelezte.

Karácsony Gergely elmondta: a polgármester által ismertetett elvek kiindulópontjai lehetnek a kompromisszumnak, ugyanakkor ő új parkolóhelyek kialakítása miatt egyáltalán nem vágatna ki fákat. Hangsúlyozta: lehetőséget kell biztosítani a közösségi közlekedés minél jobb kihasználására, a mostani helyzeten pedig a fogaskerekű meghosszabbításával lehetne javítani.

A főpolgármester közölte: tanulmányozzák a kerület kompromisszumos tervét, majd kialakítják szakmai álláspontjukat.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük