Connect with us

Ez a nap

Túlórapénz nélkül 15 százalékos lesz a tűzoltók jövedelemcsökkenése

Megosztás

A jogszabály szerint a jövő év elejétől a tűzoltók a túlórákat már csak szabadidővel válthatnák meg.

tuz
Megosztás

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) arra kéri a Belügyminisztériumot: kezdeményezze az Országgyűlésben a szolgálati törvény módosítását, annak érdekében, hogy 2019 január 1. után is kifizethetőek legyen a túlórák a tűzoltók számára – mondta az érdekvédelmi szervezet elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A hatékonyság rovására menne

Salamon Lajos emlékeztetett arra, hogy a jogszabály szerint a jövő év elejétől a túlórákat már csak szabadidővel válthatnák meg a tűzoltók.

Ez azonban a jelenleg is égető létszámhiány miatt a lakosság biztonságának, a tűz- és kárelhárítás hatékonyságának rovására menne – figyelmeztetett.

A következmény létszámcsökkenés lesz

Közölte: az lehetne a megoldás, hogy a parlamenti ciklus végéig halasszák el az intézkedés végrehajtását, mert attól tartanak, az csak a jelenlegi minimális szolgálati létszám csökkentése mellett valósítható meg.

Az intézkedés átlagosan 15 százalékos jövedelemcsökkenést jelentene az állománynál, ami gyengítené a pálya vonzerejét. Annál is inkább, mert jelenleg plusz ezer ember kellene a tűzoltóság zökkenőmentes működéséhez – fűzte hozzá Salamon Lajos.

Az OKF nem támogatja az emlékezés napját

Azt is kifogásolta, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) annak ellenére nem egyeztet az életpályamodell megvalósításáról a szakszervezettel, hogy a Belügyminisztérium azt kérte, egyeztetett állásponttal érkezzenek a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésére.

Vidó Attila, a HTFSZ alelnöke elmondta, az idén fordul elő először, hogy az OKF nem támogatja az immár 12 éve megszakítás nélkül megrendezett emlékezés napját. A Tűzoltókért Alapítvány rendezvényén a hivatásuk teljesítése közben életüket áldozó tűzoltókra emlékeznek szerdán, annak a napnak az évfordulóján,  amelyen a budapesti műszaki egyetemen pusztító tűz oltása közben meghalt három kollégájuk.

Elutasított kérés

Levélben kérték az OKF vezetését, hogy biztosítsanak áramellátást a megemlékezés megtartásához, illetve azt szerették volna, ha a tűzoltólaktanyákban 17 órakor megszólalnak a szirénák.

Az OKF elutasította a kérést – mondta Vidó Attila.

(Forrás: MTI)

Túlórapénz helyett „kényszerszabadság”

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük