Connect with us

Ez a nap

Gyurcsány szerint Putyin zsarolja Orbánt

Gyurcsány szerint Putyin zsarolja Orbánt
Megosztás

A DK elnöke csak akkor lesz frakcióvezető, ha ellenzékbe kerül. Ha kormányra kerül, sok fideszes juthat börtönbe, és küzdeni fog a határon túliak választójogának megvonásáért. Gyurcsány tudna a Jobbikkal közösen támogatni egy ideiglenes kormányt.

Az Indexnek adott hosszú interjúban Gyurcsány Ferenc azt is elmondta, arra számít, hogy a DK bekerül a parlamentbe, szerinte 8-13 százalék között fognak szerepelni, 4-8 egyéni győzelmük és 10-20 közötti képviselőjük lesz az új Országgyűlésben.

Ha kormányra kerülnek, nem lesz frakcióvezető sem, csak parlamenti képviselő. A miniszterelnök személyéről és a kormány összetételéről pedig majd a koalíciós tárgyalások fognak dönteni. Nem egyértelmű, hogy Karácsony Gergely lesz.

A Jobbikkal nem fogad el közös kormányzást, de egy ideiglenes kormányt kívülről támogathatnak a Fidesszel szemben álló frakciók, ha többségben vannak a parlamentben.

Mivel Orbán Viktor nem adott magyarázatot arra, hogyan lett oroszellenes politikusból kormányra kerülve oroszbarát, Gyurcsány el tudja képzelni, sőt azt gondolja, hogy Putyin zsarolja valamivel Orbánt. Miniszterelnökként viszont ő semmilyen információt nem kapott Orbán zsarolhatóságáról.

Nem hiszi, hogy a választásokig előkerül a hitelesített bizonyíték Orbán Viktor állítólagos titkos svájci bankszámlájáról, amiről korábban beszélt. De nem bánja, hogy beszélt erről, szerinte nagyobb kockázat lett volna hallgatni.

„Mi 61 helyen léptünk vissza, ez messze a legtöbb az ellenzéki oldalon” – mondta. „Azoknak a pártoknak van ebben adósságuk, amelyek eddig csupán 1-2-3 helyen léptek vissza. Mi hoztuk a legnagyobb áldozatot, egyoldalú lépéseket semmiképp nem fogunk már tenni.”

„Az LMP, a Momentum és az Együtt a mai tudásunk szerint egy választókerületet sem tudnak nyerni, de több helyen meg tudják akadályozni a baloldali győzelmet. Az ő felelősségük, hogy ne akadályt jelentsenek a demokraták sikere előtt. ”

A határon túliak választójogáról készült videót nem tartja gyűlöletkeltőnek, mert nem egy csoportot, hanem a kormány intézkedését támadja. Gyurcsány ugyanakkor, ha rajta múlna, elvenné a határon túliak választójogát.

(Forrás: Index)

Kapcsolódó:

Gyurcsány: Orbán nem listázhatja a vele szemben állókat

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük