Kiemelt hírek
L. Ritók Nóra: elpazarolt életeket látok, felnőtteket, akikből bármi lehetett volna
L. Rítók Nóra, alapítója és vezetője az Igazgyöngy Alapítványnak, ami oktatással és esélyteremtéssel foglalkozik egy leszakadó térségben, Kelet-Magyarországon. A szociális szakemberrel munkájáról, a mélyszegénységben élők helyzetéről, és a szegregációról beszélgettünk.
Akiben a mobilitás képessége megvolt, már elment
– Naponta találkozik a nyomorral, a kiszolgáltatottsággal. Milyen lehetőségei vannak a térségben élő szegény embereknek arra, hogy esélyük legyen az emberi életre?
-Nem sok. Akiben a mobilitás képessége megvolt, az már elment.
Aki maradt, az röghöz kötött, tartalék nélküli, képzetlen, önerőből nem képes változtatni az életén. Itt nincsenek olyan munkahelyek, ahol egy szakképzetlen, alapkészség hiányos ember tartósan, megfelelő jövedelemhez juthat. A közmunka nem vezet sehova. Az oktatás nem képes az esélykiegyenlítő funkcióját betölteni, csak asszisztál a nyomorúság újratermeléséhez. A lakhatási szegénység változatlanul megvan, a kilátástalanság tapintható.
-Egy korábbi interjújában megragadott, amit a kulturális elmaradottságról mondott. Lát-e esélyt arra, hogy változzon az a miliő, amelyben magyar emberek tízezrei élnek a térség falvaiban?
-A legbénítóbb számomra a felnőtt generációt látni. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan történhetett meg, hogy az oktatás ennyire érintetlenül hagyta őket, és a család sem adott olyan muníciót, amiből csak egy kicsivel kiszámíthatóbb, jobb életet tudtak volna teremteni maguknak. Tömegével vannak funkcionálisan analfabéta felnőttek, a felelős tervezés képességének teljes hiányával. A világ, a maga történéseivel messze van tőlük, szubkultúrák sajátos hatásai formálják őket. A túlélési stratégiák, amiket kifejlesztettek, nem az integráció irányába mutatnak. Elpazarolt életeket látok, felnőtteket, akikből bármi lehetett volna. De nem lett.
Mit lehetne tenni? A felnőttekkel már keveset. De a fiatalokat, a gyerekeket nem lenne szabad elveszítenünk. Őket fejleszteni, tudással, olvasási kultúrával felvértezni, kulturális élmények sokaságához juttatni, és közben a szüleikkel elérni, hogy ehhez legalább egy ezt elfogadó hátteret adjanak. Ez is egy generációs feladat, amit legalább húsz éven át végezni kellene.
Szegregáció a mindennapokban
-A felzárkózásban nagy szerepe van az oktatásnak. Emlékszem arra, amikor Ön olyan osztályokról beszélt, amelynek a padjaiban kizárólag barna gyermekek ülnek. Ennyire jelen van a szegregáció a mindennapokban?
-Az oktatási szegregáció sosem volt ilyen mértékű Magyarországon, mint most.
A korábbi, spontán települési szegregációk mellé felzárkóztak a szabad iskolaválasztás mentén leginkább egyházi, de van, ahol állami iskolák, a maguk szegregáló hatásával, és ma, ahol egy településen van legalább két általános iskola, abból az egyik szinte bizonyosan szegregált, vagy szegregálódó. A hatás pedig nagyon gyors, pár éve alatt polarizálódik a társadalom az iskolák közötti leképezésben. Egy szegregált iskola pedig nem képes változást hozni.
A pedagógusok eszköztelenekké válnak a begyűrűző problémákkal szemben, a központi elvárások súlya elviselhetetlen. A szegénység, a másfajta szocializáció öngerjesztő hatású folyamatokat eredményez. Integrációs képességeket elsajátítani itt nem lehet. A többségi társadalom mintáját az osztályteremben egy kiégett, eszköztelen pedagógusnak kellene adni. Képtelenség. A kortárs hatások a gyerekek között nem pozitívak. Innen nincs kiút.
A szegregált oktatás csak fokozza az amúgy is nehéz problémát. Én az integrált oktatás híve vagyok. Ezekben az iskolákban a folyamatok visszafordítása már nagyon nehéz lesz. Másfajta pedagógiai kultúra, rengeteg segítő szakember, és az oktatást támogató szociális munka nélkül lehetetlen.
(Az L. Rítók Nórával készült interjú második részét, hétfőn olvashatják)