Van itt egy kis képzavar: ugyan a kelbimbóhoz, melyet a világban „Brussel sproats”-nak (brüsszeli bimbónak) hív (majdnem) mindenki, nyilvánvalóan a belgáknak semmi közük, viszont bizonyíthatóan itt találta ki valaki a sültburgonyát, amit viszont a köznyelv a világban „French fries”-nak, francia sült(burgonyának) hív. A brüsszeliek nagy bánatára és egyben haragjára.


A sült-krumpli receptje

Ez annyiban különbözik mi a rosejbninktól, hogy a belgák nagyon megadják elkészítésének módját. Nem olajban sütik ki – főként nem már többszörösen átégetett olajban –, hanem olvasztott marhafaggyúban, méghozzá kétszer is, ami csodás ízt ad neki, minden zavaró felhang nélkül.

Van Brüsszelnek egy tere, a Place Jourdan, melynek közepén évtizedekig állt egy rozoga bódé. A kereslet miatt többször bővítették alkalmi deszkákkal. Itt gyártották szinte ipari méretekben az „igazi” brüsszeliek sült krumpliját, s gyártják ma is, mert ha valaki a belga fővárosba jön, ezt a bódét épp úgy kötelező meglátogatnia, mint a Grand Place-t, a Magritte Múzeumot, a királyi palotát vagy éppenséggel a pisilő emberkét (Manneken pis).

Jourdan tér tele van vendéglőkkel, teraszokkal, imádják a brüsszeliek

Az egykori szedett-vedett bódé körül egyébként szép klasszicista és eklektikus ábrázatú bérházak sorakoznak, több neves hotel, s alig egy kőhajításra húzódik innen a Leopold-part, majd amögött az uniós negyed.

Aztán valaki gondolt egyet, valamikor a közelmúltban lebontották a bódét, helyette új, kényelmesebb épület került, ami küllemében egyébként aligha mondható szebbnek az eredeti építménynél, de tagadhatatlanul célszerűbb. Ám így is kell olykor fél óra, hogy kiálljuk a sort, mert ha valaki nem volt még a belga fővárosban, illik neki először itt tiszteletét tennie, s csak utána sorra venni a többi látnivalót.

A Jourdan tér tele van vendéglőkkel, teraszain gyakorta egész éjszaka megy az élet, zajlanak a tesztoszteron-csaták s nem kevésbé a politikai összeesküvések. Ám, ha az átutazó kiállta a sültburgonyás előtt kígyózó sort – nem ritkán az ember azon kapja magát, hogy előtte Angela Merkel várakozik csendben, hogy kiszolgálják –, az bárhova beülhet, mártogathatja hasábjait az éles piri-piri szószba, vagy csak az unalmas ketchupba, senki nem fogja háborgatni, amíg a kosárka kin nem ürül. Viszont az étel mellé rendelhet némi sört is, aki megszomjazik.

Valaha a londoni East Enden volt ekkora kultusza

A kelet-európai zsidók által oda bevitt – fish and chipsnek; az sem egy túl igényes fogás a maga újságpapír-csomagolásával, de tökéletesen megfelel azoknak, akik egy olyan térben élnek, melyben a szabályok nem számítanak kényszernek, hanem a kényelem legfőbb feltételének.


Ilyen Európa fővárosa is, ahogy a kelet-európaiak nevezik dühös irigységgel, de Belgiumban ez csak keveseknek jut eszébe. Számukra a késő délutánban vagy a kora éjszakában a sültburgonya s némi sör nyugalma számít, ami a boldog békeidők örökkévalóságára emlékezteti még azt is, aki aki nem tartozik a brüsszeliek közé, hanem véletlenül vetődik ide.

A rovat előző cikke

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét