Connect with us

Kiemelt hírek

Győr, Borkai után

Fidesz
Megosztás

Sok mindent lehet gondolni a Borkai-ügyről és Győrről, mindenkinek magán ügye mit hisz, de most eljött az a ritka pillanat, amikor tisztán kiderül merre akar tovább menni egy magyar nagyváros.

Két világ közötti választásról szól a vasárnapi időközi polgármester-választás

Tisztább, korrupciómentes, szebb és gazdagabb utat ígér  Pollreisz Balázs, az ellenzéki összefogás jelöltje – hangoztatta az MSZP választmányi elnöke szombaton sajtótájékoztatón, a győr-moson-soproni megyeszékhelyen.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy ha a győriek elég bátrak, és követik Szombathely, Miskolc, Pécs és Budapest példáját, akkor a Fideszt elhagyva átállhatnak a köztársaságpártiak oldalára, és a tisztább közéletű, korrupciómentes országért léphetnek fel.

Az országban változás van

Az október 13. óta tartott 12 időközi önkormányzati választásból kilencet az ellenzék nyert meg. A Fidesz ott is elveszti már a választásokat, ahol korábban nagyon szoros volt az eredmény. Ez azt mutatja, hogy az ország változást szeretne, és a győriek sem maradhatnak ki ebből – mondta.
Győr elvesztette becsületét, méltóságát és erkölcsi tartását – utalt a Borkai-ügyre a politikus, hozzátéve, hogy a Fidesz már egy évvel ezelőtt is tudott a polgármesterről készített videofelvételről és a korrupciós szálról.
Kizártnak tartom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ne tudott volna róla. Miért hagyta állva Borkait a Fidesz? – tette fel a kérdést. Hozzátette: „csak a vak nem látja”, hogy a Borkai-ügy szálai összefonódnak a Fidesszel.

Nincs két Fidesz

A győri fideszes önkormányzati képviselők eddig is megszavaztak mindent Borkai Zsoltnak. Pollreisz Balázs a „kassza őre lesz”, vigyázni fog arra, hogy a polgárokhoz, és ne a Fidesz zsebébe jusson az, ami a győrieké – mondta.
Pollreisz Balázs, az MSZP, a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP győri polgármesterjelöltje hangoztatta: vasárnap a győriek arról dönthetnek, hogy becsületes, tisztességes, átlátható, vagy zavaros, a körülményeket fedező és az előző évek vélhetően negatív, korrupciógyanús ügyeit inkább elrejtő városvezetést szeretnének-e.
Nemény András, Szombathely polgármestere, a Baloldali Önkormányzati Közösségek (BÖK) elnöke elmondta: Pollreisz Balázs megválasztása esetén bizonyítani fogja, hogy lehetséges kialakítani egy levegőjében, utcáiban és közéletében is tiszta várost.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük